2017. november 16., csütörtök

Olasz filmhétről és egyebek

Folyamatban van az olasz filmhét. Tavaly egyetlen egy filmet sikerült megnéznem. Az elég kevés. Idén jobban állok, három film lesz az egyenlegem. A 12 filmből.

Múlt héten, kalandos körülmények közt, de sikerült eljutnom megnézni Sergio Castellito Fortunata c. filmjét.  Most nem azért, mert hangyányit rólam szól, de szuper film. Egy anya nyomoráról szól, aki egyedül neveli a 8 éves gyerekét. Nahát... A végén mindig rá kell jönnöm, hogy arany életem van. Hiába nyígok én, hogy piszok nehéz egyedül, a dolog úgy néz ki, hogy ez a nehézségi fok csokis piskóta, nem pedig nehéz. 
Én most nem spoilerezem le a filmet, mivel úgy hírlik, januártól vetítik majd a mozik, szerintem érdemes megnézni, nagyon erős történet. Már csak Stefano Accorsi miatt is, akit én imádok. 

Úgy alakult, hogy senki nem tudott aznap vigyázni a gyerekeimre. Gumigida franciaórán volt, a szép kolléganőmnek aznap matracpróbája volt (hát na, matracot vásároltak, és addigra lélegezte ki magát /a matrac/, így hát neki sem volt megfelelő az aznap), anyukám a tesóm gyerekeire vigyázott, Mary Poppins velünk jött a moziba. Gondoltam hát egyet, írtam a kislányom régi óvónőjének. Még nyáron feldobta a facebookra, hogy szívesen vállal gyerekfelügyeletet. Rákérdeztem, még mindig aktuális-e az ajánlata. Hála az égnek, igen, így hát megtaláltam a szám szerint negyedik embert, aki olykor-olykor majd vigyáz a kisgyerekekre. 

Szombatra szólt a második mozijegyünk. Gáspár vásárolta meg, jó előre, nehogy lemaradjunk. 
A métely c. filmet néztük meg. Az volt a legjobb, hogy ott volt a két rendező is, Matteo Bortugno és Daniele Coluccini is, akikkel a film végén, kint a mozi előtt beszélgettünk is. Sajnos én nem vagyok olyan, aki akkor beszél, amikor lehet, bent a moziteremben, rengeteg ember előtt. Gátlásos vagyok. Na de kint, "nyolcszemközt"! Ráadásul úgy személyesebb is volt. 
A film... nehéz. Pláne, ha azt tekintem, hogy valós történeten alapszik. Azt azért álmomban sem gondoltam volna, hogy manapság a bevándorlás lesöpörte az asztalról a drogot. Már nem a drog a business. Eszméletlen! Van is a filmben egy olyan jelenet, ahol egy trendi irodában a nagy üzletemberek a tárgyalás végén annyit mondanak: "emeljük poharunkat a migránsokra!" (Brindiamo ai migranti).
Legalább 20 percet csevegtünk. Voltak még fel nem tett kérdéseink, ők pedig készségesen, sőt, barátságosan válaszoltak. Nagyon jó volt! Éreztem, hogy tágul az agyam, fröcsög az endorfin belém.
Csak azért nem tartott tovább, mert rohannom kellett a gyerekeimhez. Pedig ők mondták is, a végtelenségig tudnak beszélgetni, ha nem lövik le őket. Rajongok az ilyen fiatal nyitott, okos, értelmes, nyílt szemű,  éleslátású emberekért, akik ilyen értelmeset alkotnak. 

Ami a legjobban tetszik az olasz filmhétben az az, hogy valahogy más így mozifilmet nézni, ennyi olasz és olaszrajongó közt, mint egy hétköznapi mozi esetén. Másképp vibrál a levegő.  Ott ül az a sok ember, aki érti az olasz életérzést. Szól a gyönyörű zene, ami csomó olasz filmre jellemző, megint nincs menekvés, belenyom a moziszékbe. Nagyon szeretem. Szó szerint elragad. A vászon, a zene, a történet, naná, az ismert és nem ismert arcok, akiken érezni, hogy ők is odavannak az olasz filmekért. A hatalmas vászon, ami az arcomba tolja a történetet, egyszerűen nem lehet szabadulni. Mi mindig előre szeretünk ülni (körülbelül a 6. sorban, ha a nagy teremben vagyunk, kicsi esetén a 3. sorba), úgy nagyobbat üt a film. (Kivétel a legutóbbi filmnél, mert két picsa ült mellettem, akik szakadtak a röhögéstől olyan jeleneteknél, amikor pl. szétverték az egyik fickó arcát, vagy amikor elkeseredettségükben szívják a fehér port, vagy amikor a kutyás nő beveszi a gyógyszert és majdnem összeesik és aztán halálos beteg lesz. Komolyan nem értettem őket. A film végén nem várták meg a beszélgetést a rendezőkkel, hanem felálltak és elmentek. Az egyikükön piros bőr (???) nadrág volt, a másiknak kígyóbőr táskája, értelmezhetetlen két figura. Az ember átszellemülne, erre ők ott rázkódnak a röhögéstől. Már csak a "patikuki" hiányzott volna. Ha még csitri 16 évesek lettek volna, de legalább 40 fölött voltak.)

Szerdán nézzük meg az utolsó filmet, amire van jegyünk. Igazából akkor is írhattam volna erről az eseményről, de már nem fért belém.

Frissítés (idáig írtam a bejegyzést hétfőn... ,ráérek, na): nem sikerült eljutnom a filmre. Nem találtam senkit, aki vigyázott volna a gyerekekre. Volt mozijegyem, de nem tudtam elmenni, hallatlan. Az elején szarul esett, aztán elengedtem az egészet. Ez van. Nincs mit tenni.
Megkérdeztem öt embert, senki nem ért rá. Az anyukámat, két óvónőt, két barátnőt. A szép lányt nem kérdeztem meg, mert mostanában nagyon elfoglalt (matracpróba :DDD... új fickója van, most ott a hangsúly). Feldobhattam volna a facebookra is, de valahogy olyan szánalmasnak éreztem ezt a kapálózást. Igazából hamarosan ezt az filmet is fogják vetíteni a mozikban (Anyám mozija, Mia madre), majd akkor megnézem.

Az is érdekes, hogy Gáspár és Mary Poppins elmentek megnézni, de a film végén nem írt egyikük sem, hogy jujj, de kár, hogy nem lehettem velük. Ők a legjobb barátaim. Általam ismerik egymást. De most komolyan, nem tudtak volna írni egy sort? Gondolom utána még dumcsiztak egy sort, mert úgy szoktunk.
Csak azért zavar, mert az olasz filmfesztivál az én mániám. 12 éve járok fixen. Régen, a gyerekek születése előtt mind a 10 napon ott ültem a Puskinban. Persze amikor nem itthon éltem, nem mentem, de a szívem nagyon fájt érte. Tényleg nagy mániám. Sőt, a gyerekek előtt minden kedden az Olasz Intézetben ültünk, mert akkor is volt filmvetítés. Minden kedden, 18 órakor. Erre ők ketten elmentek és azt sem mondták a film végén, hogy brühühü, de kár, hogy nem voltál velünk. Jó, tudom, mindenki nagyon sokat dolgozik, és mindenki nagyon fáradt. Na majd én is kurva fáradt leszek innentől fogva. Bár hiába dumálok, nem vagyok haragtartó, előreláthatólag holnapra elillan a mérgem. Nem pörgök túl sokat az ilyen eseteken.

Mozi helyett viszont jót cselekedtem. Én vigyázok egy kisfiúra. A kisfiam osztálytársára. Nagyon bájos kisgyerek. Nem olyan régen ismerkedtünk meg az anyukájával. Láttam én az első szülői értekezleten, hogy hamarosan szülni fog, de azt nem tudtam, hogy a hatodik gyerekét. Ma egyedül lett volna otthon a hat gyerekkel, mert a férje továbbképzésen vett részt, és megkért, ha lehet, akkor a dzsudós napokon vigyem át az iskolából a kisfiát a tornaterembe, hogy ne neki kelljen bumliznia az újszülöttel és ott várakozni egy órán át, és ha nem nagy kérés, esetleg hadd aludjon nálunk a harmadszülötte. Én nagyon szeretek segíteni, simán belementem. Ráadásul a saját gyerekeim is örültek az ötletnek. Az anyuka nagyon szimpatikus. Egyelőre szinte csak a szülésről tud beszélni, de ez normális szerintem. Szeretem az ilyen csacsorászós nőket. :D

Ma tanításmentes nap volt az iskolában, szabit vettem ki. Melós napom volt. Elmentünk a papírboltba, az orvoshoz, beadattam két oltást a kisfiamnak, voltunk a Müllerben szülinapi ajándékot vásárolni (újfent), boltban, postán, főztem rendes ennivalót (nem szendvics), rendbe raktam három szekrényt, mostam hármat (ezt nem értem, hiszen kétnaponta mosok), megvarrtam két pulcsit, leckeírást asszisztáltam, és ki tudja mi mindent még. Nem nevezném túl unalmas napnak.

Képzeljétek, van közös fotóm a két olasz filmrendezővel, Matteo Bortugnóval és Daniele Coluccinivel. Szeretek ilyen érdekes emberekkel fényképezkedni. Majd kirakom a fotófalamra az irodámba, mint a nagykövetek. :D


17 megjegyzés:

  1. o, az olasz filmhetet én is kinéztem magamnak... aztán semmi :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Martine, ma vetítik az utolsó filmet, ráadásul Francesca Comenciniét.

      Törlés
  2. Én meg pont, hogy publikum előtt könnyebben beszélek, mint odakint a két nagyágyúval SZEMÉLYESEN.

    Én a "Fai bei sogni"-t láttam nemrég (most kikerestem neked olaszul a címét :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon érdekes, hogy publikum előtt könnyebben. Hogy csinálod? Nincs lámpaláz?

      Nem láttam ezt a filmet. Ajánlod?

      Törlés
    2. De van!! Viszont négyszemközt nagyon zavarban vagyok... egyszer meg kellett hívnom Nádasdy Ádámot a mh-re előadást tartani. Én fogadtam, kísérgettem, kávéztam vele. RÉMES volt. Én voltam akkor a világ leghumortalanabb, leggátlásosabb, legszótlanabb beszélgetőtársa. annyira leblokkolt az a tény, hogy egy ilyen okos, poénos, intelligens úriember áll velem szemben... (remélem, azóta elfelejtette..)

      Törlés
    3. Tamko,

      (rémesen nem érek rá soha blogot kezelni.)

      NAGYON MENŐ dolog Nádasdy Ádámot meghívni és vele foglalkozni. Teljesen értelek, hogy leblokkoltál. :)

      Törlés
  3. Úgy tűnik minden ami olasz azt imádod. Sokáig éltel ott?
    Olyan szenvedéllyel írsz a filmhétről amitől kedvet kap az ember a jövő évire. Nem reklámszakember vagy véletlenül? :))
    Imádsz segíteni, de mintha te nem szeretnél segítséget kérni. Önzetlen, jólelkű ember vagy, ne terülj el.
    Haragod elpárolgott már?
    Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Edit!

      Hat évet éltem ott, de jó régen.

      Sajnos nem vagyok reklámszaki. :)

      Igen, jól látod, egyszerűen frusztrál, ha segítséget kell kérnem. Előtte napokig rágom a körmöm... :(

      Nem vagyok haragtartó, nagyon gyorsan elpárolog a mérgem általában. :)

      Törlés
  4. Szia Bezzeg, :)))
    Nem múlt el nyomtalanul, ha jól tippelek, akkor valamikor tizenéves korod tájékán lehetett, mert maradandó nyomokat hagyott benned, melyet nőként is folyamatosan keresed az itthoni emberekben.
    Próbálj apróságokkal, kis lépésekben haladni. Bízz azokban akik szívességet kérnek, kedvesek veled, akiket barátaidnak gondolsz.
    Edit

    VálaszTörlés
  5. 9-tol 14 éves koromig éltünk ott.

    Szokták mondani, akit egyszer megcsíp az olasz tzetzelégy, annak vége, örökre szerelmes marad a dolce vitába. :)

    VálaszTörlés
  6. Meghatározó időszak, óriás lehetett a tzetzelégy :)) Mi a helyzet dolce uomo fronton? ;))
    Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kolosszális tzetzelégy volt :D

      Uomo eléggé eltűnt. Néha még rajong, de már közel sem annyira, mint az elején. Ilyen ez. Nem bánkódom.

      Törlés
  7. Bonyodalommentes rajongás? ;))
    Érdekes, a nyuszifület meg sem említetted. Lezártad?
    Pusz,
    Edit

    VálaszTörlés
  8. Az uomo simán hazudik. Nem vagyok kezdő, simán átlátok a szitán. Azt mondta, amikor huncutul rákérdeztem, hogy a kedves felesége egészsége miként szolgál, mire a válasz: éppppppppen válnak. Muhahaha. Szerintem azért csökkent a vágya irántam, mert amikor itt volt Mo-on, nem kapta meg, amire vágyott.

    A nyuszifül... megvan. De csökkenőben (mint mindig... egyszer csak elfogy). Kezdek kifáradni. Unom a családi státuszát. (Nem, nem reklamálok nála, nem vagyok az a fazon, aki nyafog, hogy váljon el.)

    A nagykutya is jelentkezget még, de rá már abszolút nincs időm.

    Más nincs. :DDDD

    VálaszTörlés
  9. Tipikus! Globálisan az összes nős pasi éppen válik :D
    Nyuszifüllel kapcsolatban nincs recept. Nyilván nem egy múló kaland, hiszen akkor már nem lennétek együtt. Valószínű ez az érzés kölcsönös. Ha a korábbi írásaidból jól emlékszem, akkor te nem vágysz új apára és ha minden igaz, akkor neki is vannak gyerekei. Úgy tűnik későn találkoztatok ami bekorlátozza a lehetőségeket.
    Nincs makulátlan herceg. :(
    Ahogy a nagykutya sem az, ugye?
    Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Globálisan éppen válik minden pasas (csak azért, hogy egy patron kilőhessen...) :DDD

      Nem, a nagykutya sem makulátlan. Senki nem az. Még az is lehet, hogy én sem vagyok tökéletes. :DDD

      Törlés
  10. Mi mindig makulátlanok vagyunk :D
    Edit

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.