2018. február 14., szerda

Virág, az van. Csempe a falon is van. (FRISSÍTVE)

Megérkezett a rózsa. Az a baj, hogy nem tudom, kitől. 

A recepciós szólt, hogy csomagom érkezett. (Azóta kifaggattam, hogy alá kellett-e írnia valamit, hátha kiderül valami, de se aláírni nem kellett, a futár pedig 3 másodpercen belül eltűnt.)

Nem attól kaptam, akire számítottam. Ebből kifolyólag most ő duzzog, mert ő szeretett volna virággal hódolni, de valaki beelőzte. Csak tudnám, ki. 

Nem a másiktól (aki ráadásul már nincs is). Kínomban rákérdeztem. Túl kíváncsi vagyok. Vagyunk olyan nexusban, hogy röhögjünk egyet a szituáción. ("Nyomban megőrülök, valaki meg akar dugni, csak nem tudom, ki.") 

Nem Gáspár.

Nem BB. 

Apjuktól nem merem megkérdezni. Ultra ciki lenne, ha nem ő küldte volna, és én így adom tudtára, hogy valaki próbálkozik. Hogy tudnám kimagyarázni? Ő ugyan tudja, hogy nem vagyunk jóban, de van annyira bánatos, hogy olykor még próbálkozik, hátha jóvá tudja tenni a dolgokat. Magyarul: szerintem tisztában van vele, hogy égnek áll tőle a hajam, de mégis, mintha még reménykedne valamiben, hogy köztünk lehetne valami, ne adj úristen visszaköltözünk. Ugyan nincs hova, de reménykedik. 

Egy ideje szeretek az instagramra felrakni fotókat, de nem merem kiposztolni a rózsát, mert ha a sógornőm meglátja, beköp apjuknak (hozzávetőlegesen 99,99999%, hogy nem ő küldte). Na és akkor? Áh, valahogy nincs bátorságom. Nincs kedvem a balhéhoz. Inkább eljátszom a szeplőtlen szüzet. Érthetetlen, én magam sem értem ezt a hozzáállásomat, de annyira eszetlen, amikor elgurul a gyógyszere, hogy én nem teszem ki magam annak, hogy megint azzal fenyegessen, hogy elveszi a gyerekeket. Inkább elkerülöm a konfliktust.

Valaki innen a blogról esetleg, mert múltkor írtam, hogy jól esne egy verág? :D

Egyébként szép, de...

kidobtam.

PS: fény derült a titkos rajongóra. Cicus volt az. Az ex kolléganőm. Tavaly macaront kaptam tőle, igazán eszembe juthatott volna, hogy ő volt az. :D Miután elküldtem neki a fotót, hogy kidobtam, felhívott, hogy na nehogy már! Azonnal vegyem ki a kukából. Nem értettem. Aztán rávezetett az igazságra... :D

2018. február 9., péntek

Csak állok és várok

Nincsenek izgalmas álláshirdetések. Várok.

A munkahelyem is unalmas, uborkaszezon van. Várok.

A gyerekeim farsangi bulija az iskolában rendben lezajlott, őrült jó jelmezek kerekedtek az egy héttel ezelőtti fantáziátlan ötletekből. Eredetileg lett volna egy kutya és egy cowboy, ehelyett lett egy fagyis lány, hála a sógornőmnek, aki biztosított minden kellékről, tölcsér, DIY fagyis tálca, műfagyi (habcsókból), fagyis ember valódi védősipka stb., és egy kigyúrt tigris, ami a kis unokaöcsém jelmeze volt, így picit kicsi is volt a fiamra, na de legalább nem nekem kellett cowboy rojtot varrni a batman alapruhára, elég ügyetlen vagyok, örültem, hogy megúsztam.
Nálunk nem lesz síszünet, jöhet a húsvét. Várok.

Ugyan nem vagyok Bálint, de kíváncsi vagyok, gondol-e majd rám valaki aznap. Én szeretem ezt a fajta giccset is, szóval egy szál virágot igazán nem utasítanék vissza. Várok.

A gyerekeim apjának még mindig nem sikerült elcserélnie a repülőjegyét másik időpontra. Várok.

Február 17-én jönnek Vera barátnőmék három napra Budapestre, nálunk laknak majd. Nagyon várom.

Legesleginkább a március 15-ei hosszú hétvége hoz lázba. Várom.

Muszáj szemüveget csináltatnom, mert csúnyán összetörtem az előzőt (bocs, ha már meséltem!). Egyik éjszaka szimplán rátérdeltem, amikor megnyekkent az egyik gyerekem. Bemásztam hozzá megbizonyosodni, hogy minden rendben van-e, és amikor másztam vissza a saját helyemre, reccs. Megjavíthatatlan. A garancia is lejárt, naná. Kíváncsi vagyok, sikerül-e valami nem kancsalítót csináltatnom. Várok.

Indokoltnak látom farmergatyát is vásárolni, mert egy hét alatt tönkrement mind a három. Az egyik eleve csak otthoni használatra volt már alkalmas, de hogy a másik kettő egy hét leforgása alatt lyukadjon ki... hallatlan! Kell egy kis "énidő", mert gyerekekkel vásárolni menni nem szokott zökkenőmentesre sikerülni. Várok.

Végül kaptam jegyet az Egyasszony c. színházi darabra. Meglehetősen kétségbe voltam esve, mert decemberben néztem utoljára, és teljesen telt ház volt minden előadásra. Mérges is voltam magamra, hogy várok másnak a válaszára, mert ugyan jelezte, hogy szeretne jönni velem, de aztán mégis húzta az időt (ettől megőrülök), le is maradtunk az összes jegyről, de aztán addig-addig rugóztam, míg találtam kettőt.
Azt a könyvet én 1,5 nap alatt elfogyasztottam, naná, hogy kíváncsi vagyok a színdarabra is. Várom.

Más pletykám nincs mára.






2018. február 7., szerda

Hójelentés

A gyerekeim apja kérdezte tegnap, hogy esik-e a hó nálunk. Nem esik, csak piszok hideg van (én 0 fok körül már nagyon fázom, hát még a tavalyi -15 fokokban...), válaszoltam. Erre ma már reggel óta szakad. De nem is ez az izgalmas, hanem ő már most elindult a reptérre, mert náluk hétfő óta hull a hó, áll a forgalom az autópályákon (730 km-es dugó... állati!), a vonatok alig, a buszok nem járnak. Azért megpróbálja, hátha sikerül leküzdenie 6,5 km-t... Annyi a távolság a reptér és a lakhelye közt. Meglátjuk. 

Vasárnap megy vissza. Remélem, addigra megszűnik a hóakadály.

2018. február 6., kedd

Nem húzom tovább az idegszálaitokat

Nem engem vettek fel. E-mailen tájékoztattak, hogy sajnálják, de valaki más vitte el a pálmát. Ebben az a szerencse, hogy az olasz nyelvtudásomat nem tesztelték le, tehát kénytelen vagyok arra fogni, hogy volt valaki, aki nálam szimpatikusabb, fiatalabb, gyermektelenebb, olcsóbb, jobb munkahelyeken megfordulóbb, szebb, soványabb. Az nem derülhetett ki, hogy mennyire vagyok jó munkás ember és mennyire beszélem az elvárt nyelvet. Na, mindegy, majd akad más, és addig sem ég a ház, van két munkahelyem, és ha minden jól megy, akkor márciusban kiugrunk dolgozni Modenába a másodállásommal. Remélem, jól keveri a kártyákat a főnök.

Hála ég, hogy van másik főnököm. Ő szimpatikus, emberséges, normális. Mi lenne velem nélküle?
A főállásomban kiégtem. Nem inspirál. Mondjuk nem csoda, amennyi eszetlenség itt folyik... 

Holnap jön a gyerekeim apja. Csütörtökig marad. Most nem vagyok feszült. Gondolom azért, mert legutóbb normális volt, nem volt balhé. Azért remélem, nem jön elő azzal, hogy költözzünk vissza. Semmi kedvem nincs hozzá. 

Tegnap a kisfiam azt mondta az esti altatásnál, hogy ha majd visszaköltözünk Franciaországba, szeretne látni egy katonai intézetet. (Biztos, hogy ezt a szót használta? Nem vagyok biztos benne.) Próbáltam finoman értésére adni, hogy nem költözünk sehova, mert nekünk itt jó, ahol vagyunk. Jobb, ha a papa jön ide, látogatni, mintsem mi menjünk. Nem jó érzés nekem, hogy ezt mondta. Hiányzik neki az apja. Érdekes, mert mindig őt kergeti a hülyeségeivel, őt regulázza, őt savazza. Ennek ellenére neki hiányzik jobban. 

Voltam moziban vasárnap. A cukrász c. filmet néztük meg. Szép film, de kiszámítható minden lépése. 

A gyerekeim bizonyítványa egészen érdekes. A lányomé teljesen elfogadható, a fiamé nem. Szombatonként járnak egy nyugdíjas tanárnőhöz, akinek az a véleménye, hogy a fiammal semmi gond, úgy halad, ahogy ilyen korban kell, ellenben a lányom borzalmasan olvas ahhoz képest, hogy másodikos. Az a baj, hogy tud ő olvasni, csak nem érti, hogy mit. 
Én nem izgulok, egyelőre. 



2018. január 29., hétfő

Harmadik forduló...

Nem biztos, hogy lesz harmadik forduló, amikor is végre meg lehetne szólalni olaszul. Van olyan pályakezdő kolléga a cégnél, aki 170 ezret keres (nettó). Így valószínűleg nem én leszek a szimpatikus.

Nem görcsölök. Sajnos az első interjúhoz képest most mást mondtak, például nem is létszámot duzzasztanak, hanem az egyik kolléga megy a levesbe. Nem erről volt szó eredetileg. 

Egyéb ellentmondásokra is fény derült, és így már nem is annyira kecsegtető a munkahely. Mindezektől függetlenül kellemes (a lábvíz, az kellemes), vidám interjú volt. 

De miért kell orbitálisakat kamuzni? Mondjuk érthetetlen, hogy miért vagyok fennakadva, nálunk is csípőből megy a csúsztatás. 

Köszönöm a sok drukkot, meghatódtam!

2018. január 25., csütörtök

Második forduló

Csak annyit mondok, vannak babzsákok*.

Na jó, mesélek többet is, muszáj kiírnom magamból. Velem most madarat lehet fogatni. Nem, mintha felvettek volna, de nekem már ennyi is sci-fi. Engem, bezzeget, behívtak interjúra egy ilyen trendi helyre. Óh, egek! Úgy képzeljétek el, mint a Google-t. Még fotóztam is, annyira nem hittem a szememnek. Kattintgattam, mint valami turisztikai látványosságot. Persze, az interneten láttam már ilyen munkahelyeket, szoktam én olvasgatni "az év irodája" cikkeket, képben vagyok, hogy mi a menő, oda is képzelem magam, de azt nem gondoltam volna, hogy esetleg egyszer én is élhetek olyan miliőben. 

Én, aki 15 éve dolgozom ugyanazon a helyen, aki kissé begyöpösödött ettől, aki fél kilépni a komfortzó a megszokottból, fogtam magam, és elegem lett az állóvízből, jelentkeztem egy olyan állásra, ami csak annyiból nem ideális, hogy 17:00 óráig kell dolgozni. Az iskola is 17:00 óráig tart. 

Engem, az öregedő nőt behívtak a google ikréhez. Ahová normális esetben csak fiatal, jóvágású embereket hívnak, akiknek vág az eszük. Olybá tűnik, hogy jó a CV-m, jó vagyok a munkaerő piacon, nem szálltam el a fizetésigénnyel. Talán még a fotóm is jó. Egy 15 évvel ezelőtti fotót raktam fel magamról, de mit csináljak, szerintem még hasonlítok arra az emberre. Tegnap is láttam, amikor behozta a CV-met az interjúztató, hogy igen, azon a fotón én vagyok. 

Évek óta arra vágytam, hogy babzsákos munkahelyem legyen. Erre tessék! Nem, mintha máris felvettek volna, de már az interjú során mondta a kolléganőm a lány, hogy ha tetszik a munka, jöjjek el második fordulóra pénteken, aztán, miután elköszöntünk, 15 perc múlva jött is az e-mail, hogy várnak. Jupppi! Én, bezzeg, megyek második fordulóra. A józan ész megáll. 

A babzsákon felül van még lélegző fal is. Tudjátok, a növényfal. Van gyümölcsnap. Van 13. havi fizetés. Van extra egészségügyi magánpénztár. Van cafeteria. Ezeket mind fontosnak találom, még ha bagatellnek is tűnik (pláne a babzsák). Van bónusz. Van BKV bérlet (jó, az az aktuális helyen is van, állítólag kötelező, ugye... :D ). Van milánói kiállításra járás. Van Erzsébet utalvány, vagy minek nevezik most. Mondom, számomra ez mind-mind sci-fi. Ha ezekhez még hozzászámolom a családi pótlékot és a családi adókedvezményt, akkor mondhatom, hogy beinthetek majd a templom egere státusznak. 

Elfelejtettem megkérdezni, hogy rendes karácsonyi buli van-e, mert számomra az is nagyon fontos. A mostani helyemen csak partizánbuli szokott lenni, mi szervezzük magunknak egy szutyok helyen. A cégvezetés nem tartja fontosnak, hogy egy évben egyszer megvendégeljen minket. Amikor meg hallom, hogy Zwackék milyen karácsonyi partit rittyentenek össze a kollégáknak zokog a szívem. 

Akarom ezt a munkahelyet! Igaz, most be vagyok tojva, de majd elmúlik a majré. 

Most képzeljétek el, ez nem egy multi, hanem egy tisztán magyar cég. Kétszer annyi kollégával, mint ahol most vagyok (itt 150). Kézzelfogható termékkel foglalkoznak, nem úgy mint amivel most foglalkozom. Ráadásul nőies téma, nem csapágyakról lesz szó végre. 21 éve dolgozom férfias témákkal. Unom a csapágyakat.

Ha kiszámolom, hogy mennyi nettó pénzt vihetnék onnan haza + a másik munkahely (amivel maradok a csapágyak világában), akkor már igazán nem nyafoghatnék, és nyugodtan elromolhatna a fűtés, mint ahogy el is romlott decemberben, nem esnék pánikba többé. Sőt, lehet, hogy nyaralni is eljutnék végre a gyerekeimmel Polignano a Maréba. Sőt, lehet, hogy tudnék venni magamnak is új ruhákat, nemcsak a makiknak. Sőt, esetleg félre is tennék, amiből vennék egy dunai panorámás  letisztult lakást a Pesti alsó rakparton. Tetőterasszal. 



* futurisztikus színűek, nem holmi pasztell!


2018. január 22., hétfő

Ujjakat keresztbe

Ezek szerint jó az önéletrajzom*, vagy jó a fotó rajta, vagy kevés a fizetési igényem, mert már megint megyek állásinterjúra. Ennek a cégnek a termékei is tetszenek, és végre nőies téma. Én 1997 óta férfias témákkal foglalkozom. 
A telefonbeszélgetés során úgy éreztem, van esélyem. Meglátjuk.

Hétvégén ismét pizsiparti volt nálunk, most két gyereket vállaltam el. Az egyikről már meséltem, ismeritek. Az a kisfiú, akit heti egyszer próbálnak... elpasszolni. A szerdai napot már nem vállalom többször, nem vagyok én szuperhős, és erőmön felül meggebedjek.  Mondtam az anyukájának, hogy ne haragudjon, de túl fáradt vagyok. Mire ő azt válaszolta, hogy ő is nagyon fáradt. Nem akarok én kekec lenni, ítélkezni rusnya dolog, de basszuskulcs, a 4., 5. gyerek után nem érezte még, hogy ez így kicsit sok lesz egyszerre? Jó, én eleve puding vagyok, két gyerekkel is alig bírok. 
Most azonban előre kikötöttem, hogy hányra jöjjenek a gyerekért. Úgy is történt. Nem volt kedvem megismételni a múltkorit, amikor vasárnap 3-kor azon szorongtam, hogy fel merjem-e hívni a szülőket, megkérdezni, hogy mikor jönnek a gyerekért.

A másik gyerekkel nincs gond, az anyja jó barátom, a kislány kedves, nincs vele gond soha. Bálban voltak a szülei, igaziban, valóságos estélyi ruhában. Nagyon tetszett az a ruha, és az egész miliő. Mint egy mese. Elképesztő!

Elég melós négy gyereket szórakoztatni, governálni és etetni egyes-egyedül. Ráadásul a vendéggyerekek nem voltak hajlandók aludni éjfél után majd egy órával sem. 

Így történt, hogy én vasárnap este 9 órakor jutottam a sorozatomhoz. Most a Válótársak limonádét nézem. Annyira vicces, és annyira életszerű az egész (kivétel, hogy ott mindenkinek a bőre alatt is pénz van). Tegnap tartottam annál a résznél, hogy a bénejek mindig maradéktalanul hűségesek. :D 

Közben eltörtem a szemüvegem, rátérdeltem egyik éjszaka, amint másztam ki az ágyból, mert megnyikkant az egyik alvó gyerek. Javíthatatlan (a szemüveg, de lehet, hogy a gyerek is), teljesen letört a szára, a másik szimplán elferdül, a tartalék szemüvegem pedig már nem elég erős, francba,  kénytelen vagyok újat csináltatni, de miután érzem, hogy engem fel fognak venni az új munkahelyre, nem biztos, hogy van pofám itt megcsináltatni, a régi helyemen. :D Több szerénységet, Bezzeg! :D








*Az egyik kedvenc kolléganőm nem tudta, hogy mi az a CV.